ITT TAGLALNÁM A SZEMÉLYES TAPASZTALATOKAT A VENDÉGLÁTÓSOKNAK,MIT HOL TALÁL ÉS MELYIK ÉTTEREMBEN VANNAK ROSSZ MUNKA KÖRÜLMÉNYEK.
INDUL A BLOG AHOL MEGTUDJUK VITATNI AZ ÉSZREVÉTELEKET ÉS MINDENKI LEIRHATJA A TAPASZTALATAIT A HELYEKRÖL:)
LINK ITT:http://work-mentor.freeblog.hu/
Hogyan ne írjunk önéletrajzot?
Önéletrajzot egyszerű írni, mert mindenki ismeri saját korábbi tevékenységét, csak papírra kell vetni, gondolhatná a pályázni szándékozó az első próbálkozás előtt. Önéletrajzot azonban nem könnyű írni, sok helyen el lehet rontani. Hogy ne élesben fizesse meg a pályakezdő a tanulópénzt, tanácsadók, fejvadászok tapasztalatai alapján összefoglaltuk, milyen buktatók várnak a cv-k szerzőire.
()
2011,03,10 Péntek
1. Ne összefüggő, prózában írt önéletrajzot adjunk le kézírással!
Ugyan 1990 előtt ez volt a szokás, mára az amerikai típusú táblázatos önéletrajz terjedt el, és lett általánosan elfogadott. A pályázók több mint kilencven százaléka ezt a típust használja.
2. Ne legyünk túl rövidek!
Az iskolák és a munkahelyek nevének egyszerű felsorolásával ugyan időt nyerünk, ám kudarcunk szinte garantált. A fél oldalas lakonikus iromány gyorsan átfutható, de szinte biztosan nem hozza meg a személyzetis kedvét ahhoz, hogy behívja a pályázót az irodájába. Az iskola és a munkahely neve ugyanis önmagában nem sok mindent mond a pályázóról.
Az iskolánál a tanulmányi verseny eredményei, a szakköri tevékenység, a diploma minősítése, a szakdolgozat témája vihet színt az életrajzba.
A szakmai múltnál a korábbi munkahelyen végzett pozíció, az esetleges beosztottak száma, a projektekben való részvétel, a cégnek hozott számszerűsíthető haszon a siker jelzőszáma.
3. Ne legyünk túl hosszúak!
A stációk túlzott részletezése azzal a veszéllyel jár, hogy a személyzetis nem látja meg a lényeget. Egy felmérés szerint a hr-munkatárs fél percet szán egy önéletrajz tanulmányozására, gyakran a második oldalra pillantást sem vet. Nehezen képzelhető el, hogy a harmadik vagy negyedik oldalig eljut, ha ilyen hosszúságban foglaltuk össze szakmai múltunkat. A szakértők javaslata, hogy két oldalnál ne legyen hosszabb a cv, a legutóbbi munkahely még az első oldalra férjen ki.
4. Ne legyünk aránytalanok!
Az önéletrajz egyik leggyakoribb buktatója a lényegtelen események részletezése és a valójában lényegesek elnagyolása, vagy kihagyása. A szabadidős tevékenység nem képezheti a cv magját, ahogyan a legrégebbi munkahely sem kerülhet előtérbe a legutóbbival szemben.
5. Ne vétsünk betű- és helyesírási hibát!
Nincs bosszantóbb, mint rosszul leírni iskoláink, munkahelyeink nevét, vagy durva helyesírási hibákkal csökkenteni esélyeinket. Az ilyen hibák a figyelmetlenség, a hanyagság, többszöri ismétlődés esetén pedig a műveletlenség látszatát keltik az önéletrajz olvasójában. Ajánlatos helyesírás-ellenőrző programmal átnézetni a cv-t, vagy esetleg néhány kérdéses szóalakról mások véleményét kikérni.
6. Ne legyen a szöveg egy nagy massza!
Ügyeljünk az áttekinthetőségre, a jól strukturáltságra. Egy-egy egység között hagyjunk ki szünetet, a címet pedig vastag betűvel szedjük. Nem javasolt azonban a túl "csicsás" külső, a középkori kódexeket idéző betűtípusok, iniciálék. Az Arial és a Times New Roman a két leggyakoribb betűtípus az önéletrajzban, betűméretre pedig a 13-as.
7. Ne pongyolán írjunk a nyelvtudásról!
Nem mond sokat a pályázó nyelvtudásáról, ha csak a tanult idegen nyelv nevét veti papírra. Sok helyen a "társalgási" és a "tárgyalási" jelzővel írják körül tudásukat anélkül, hogy tisztában lennének a kettő közötti különbséggel.
Előbbi alapfokú, utóbbi erős közép-, de inkább felsőfokú vizsgaszintnek felel meg. Érdemes ideírni a letett nyelvvizsga fajtáját, fokát, az esetleges nyelvterületen eltöltött évek számát. Ha írásbeli és szóbeli idegen nyelvi képességünk között nagy a különbség, jelezhetjük, melyik az erős oldalunk.
8. Ne tömjénezzük magunkat!
Az önéletrajz műfaja a tények száraz összefoglalásában rejlik. Patetikus szavakra, a pályázó személyiségének kifejtésére itt nincs mód. A leírt eredmények úgyis minősítik az ember munkáját. A superman, vagy superwoman image egyrészt nehezen hihető, másrészt sokszor visszatetszést kelt.
A kísérőlevélben lehet utalni arra, hogy miért tartja magát alkalmasnak az ember, de ekkor is ügyeljünk a mértékletességre. A személyes interjún úgyis sok minden kiderül.
Ahol ingadozik a megítélés:
1. Kronológia
Valaki a régmúltból a közelmúltba tartó önéletrajzra esküszik (Nyugat-Európában ez a divat), az amerikai minta viszont a legutóbbi eseménnyel kezdődik és a legrégebbi történés felé tart.
2. Fénykép
Itt is kétféle vélemény fogalmazódik meg. Amerikában a diszkrimináció gyanújának az elkerülése érdekében nem fűznek képet a cv-hez, Nyugat-Európában viszont sok helyen igen. A magyar tanácsadók is megosztottak a kérdésben. Valaki nem tartja a cv szerves részének, mert egy rossz nyomtatóval kinyomtatva még a pályázó hátrányára is válhat. Más fejvadászok egy mosolygós képben előnyt látnak és ajánlják.
3. Aláírás
A papírformában leadott életrajzot a szokás szerint aláírják, az Interneten elküldöttet nem, mivel a beszkennelt aláírás fölöslegesen növelné a fájl méretét, és nehezebben kezelhetővé tenné a pályázati anyagot.
4. Iskola vagy munkatapasztalat
Avagy melyik álljon előbb? Az amerikai minta és az EU sablonja a szakmai tapasztalatot helyezi előre, az iskolát utána, viszont nem hibás az iskolát előrébb venni, ahogyan például az Németországban szokás. 
1.
Mennyit kereshet egy felszolgáló Németországban? Tapasztalatok!
Németországban a diákok mennek felszolgálónak, és legfeljebb 2-300 Eurot kapnak egy hónapban, de azért elég keményen kell hajtani, nem csak lödörögni.
Németországban is vannak jobb keresetek is (pl egy szakképzett fodrász megkap 1500 Eurot is bruttóban), de nagyon sok a munkanélküli, és már ennyiért is örülnek, ha kapnka munkát. Megélni elég nehezen lehet belöle - CSAK a legminimálisabbakra jut - , mert egy kisebb lakás rezsije is 150 Euro körül van, kajára meg tisztálkodásra is kell naponta legalább 3-5 Euro (ami havonta 90 és 150 közöttre jön ki), a maradék meg iagzán nem sok, föként, ha közlekedni is kell, mert mindegy hogy autó vagy tömegközlekedés, egyik sem ingyenes, esetleg ruhaféle is kellene, stb.
2.
Most kivételesen nem a konyhában leselkedő veszélyekre vagy a pultosok és felszolgálók társadalmára nehezedő pszichés nyomásra hívnám fel a figyelmet, hanem egy kihalóban lévő szakma képviselőiről, a vendéglátós zenészekről ejtek néhány szót.Annak idején csakis érvényes működési engedély birtokában lehetett zenét szolgáltatni vendéglátóhelyeken. Ezt az engedélyt az OSZK adta ki, s egykor a vizsgaanyagnak tekintélyes részét képezte a munkavédelem is. Emlékszem, a vizsgára készülődve kölcsönkaptam egy „fűrészbakos” kolléga szamárfüles tankönyvét, melyből a hatvanas évek óta sajátította el a magas követelményeket a „művésztársadalom” apraja-nagyja. A kétezres évekig nem változott az anyag, sok derültségre adva okot.
A Munkavédelem fejezet atyai jótanácsokkal indított, valahogy így:
„Ne feledjük el, hogy a zenész akkor kezdi meg áldozatos munkáját, mikor a dolgozó emberek munkájuk végeztével pihenőjüket töltik. Az éjszakai munkavégzés önmagában is megterhelő, de adjuk még hozzá ehhez a lelki megpróbáltatásokat is. Nyomatékosan ellenjavallott az alkoholfogyasztás és a dohányzás is.”.
Továbbá hasznos tippeket kaptunk a leendő munkaadóval való jó munkakapcsolat megalapozását illetően:
„Megérkezve a helyszínre, haladéktalanul kérjük el az érintésvédelmi szakhatósági vizsgálat jegyzőkönyvét, melynek alapján megállapíthatjuk a hangtechnikai berendezések számára szükséges áramellátó rendszer alkalmasságát, stb.”.
Itt bonyolult fejtegetések következtek ellenállásról, a konnektorok fázisceruzával történő ellenőrzéséről, valamint hogy tilos a hosszabbító (sic!).
Rutinos öreg rókák megsúgták, hogy a vizsgabizottság mindössze egyetlen mondatra kíváncsi, mely így hangzik: ne közelíts a konnektorhoz jack-kábellel.
Sajnos, napjainkban már nem része a vizsgaanyagnak ez a szép tudomány, ellenben érdemes átböngészni, milyen tudásról kell számot adniuk a DJ és revütáncos-jelölteknek.
3.
Egyrészt azért van a béka segge alatt a magyar vendéglátás, mert olyan törvények és szabályok vannak, amelyeknek lehetetlen ténylegesen megfelelni. A vendéglátóhelyek 99%-a nem azért működhet, mert mindenben eleget tesz a szabályoknak. És ez nem (minden esetben) az üzemeletetők hibája. Egyszerűen az egész jogi környezet életszerűtlen.
Másrészt azért, mert bár a vendéglátósok többsége ráébredt arra, hogy ha nem veri át a németchen turisten-t, akkor az jövőre is vissza fog jönni, és hozza a sok dojcsmarkot, illetve most már ajrót. Ám a turista nincs itt mindig. Rá építeni éttermet nem lehet. Csak arra lehet építeni, aki itt van ma is, holnap is, és holnap után is itt lesz. Ő az átlagember. Viszont az átlagembernek három dolog hiányzik ahhoz, hogy étterembe járjon:
- idő
- pénz
- igény.
Márpedig addig, amíg ez a három feltétel nincs meg, addig itt nem lehet igazi vendéglátásról beszélni. Míg nyugaton (és északon, és délen, és most már egyre inkább keleten is) gyakran hangzik el az a kérdés, hogy "drágám, ma hol vacsorázunk", addig itthon erre szinte sose kerül sor. Természetes, hogy otthon eszünk valamit, hó végén leginkább a hűtőben lévő maradékot.
Harmadrészt azért, mert a vendéglátás olyanok kezében van, akiknek az égvilágon semmi közük nincs ehhez a szakmához. Mindig, mindenhol és mindenben csak pénzt látnak, és nem érdekli őket, hogy az étel minősége jó-e, hogy a vendég elégedett-e, csak az, hogy a 2 forinttal olcsóbb (bár rohadt) paradicsomot vegye meg, ezzel is "spórolva" magának; hogy nem kell minden asztalra gyertya, elég minden másodikra, akárcsak asztalszerviz, amiből 10 asztalonként 2 is elég, stb. És szerinte (ha ezt nem a saját fülemmel hallom, el se hiszem) "egy kőműves is meg tudja csinálni azt, amit egy szakács". (Ennek a beszólásnak egyébként az lett az eredménye, hogy a szakács ledobta a kötényét az asztalra, és teltház közepén közölte, hogy akkor vegyen föl egy kőművest. Másnap a tulajdonos már könyörgött, hogy jöjjön vissza.)
Negyedrészt a szakma annyira felhígult, hogy alig van már jó szakember, sőt: egyáltalán szakképzett ember sincs. Dolgoztam olyan felszolgálóval, aki ránézett a kitálalt aszalt szilvával töltött borjúdióra, és megkérdezte, hogy hol van róla a dió. (Igaz, neki nem felszolgáló szakmája volt, hanem varrónő, dehát mindegy, csak olcsón dolgozzon.) Hogy miért nincs? Mert itthon le van nézve, az összes szakmunkással együtt, nincs megbecsülve, és nincs megfizetve. Ezért egyszerűen dobbant Németországba, Ausztriába, Angliába, ahol két kézzel kapnak a képzett szakmunkások után.
Ötödrészt pedig nincs érdekérvényesítés. A vendéglátósoknak nincs szakszervezete, így a munkaadók úgy szipolyozzák ki őket (minket), ahogy akarnak.
